2020. március 30., hétfő

Citromfüves-petrezselymes pesto

A citromfű sok helyen fellelhető az udvarunkban, a metélőpetrezselyem is szép dús bokorrá nőtte ki magát. Bazsalikomból szoktam pestot készíteni, de az elvetett bazsalikom még éppen csak kibújt, úgyhogy arról még soká tudok szüretelni. Gondoltam egy merészet és ebből a két zöldből, tehát a petrezselyemből és a citromfűből készítettem egy jó kis tésztára való krémet. A tésztát is én gyúrtam hozzá. Nagyon finom lett ez így. Sajnálom, hogy korábban nem készítettem ilyen pestot.



Hozzávalók: 
- citromfű és petrezselyemlevél vegyesen, kb. fele-fele arányban szedtem (sajnos nem mértem le súlyra, egy kisebb-közepes tállal szedtem),
- egy kevés só,
- 1-2 gerezd fokhagyma (én egy gerezdet tettem bele),
- pár szem mandula, kb. 8 szem volt (dióm nincs, mogyorót nincs időm pucolni, a mandula adott volt),
- olaj, amennyit igényel a krém,
- egy kevés citromlé, ízlés szerint. 

Elkészítés: 

1. A citromfüvet és a petrezselymet megmostam. Egy magas, de szűk edénybe tettem, amibe majd a botmixer is belefér. Hozzáadtam a darabolt fokhagymát, sót, mandulát és valamennyi olajat. 

2. A botmixert belenyomtam az edénybe és krémesre törtem a hozzávalókat (eredetileg rusztikusra kell készíteni, de a gyerekek krémesen jobban szeretik). Közben adtam még hozzá olajat addig, míg egy krémesebb állagot el nem értem. 

3. Frissen gyúrt és kifőzött tésztára tettem, majd a tésztát tálaláskor megszórtam reszelt sajttal is. A pesto el is fogyott, de ha maradt volna, üvegbe töltöttem volna és hűtőben tartottam volna a következő felhasználásig (tetejét fel kell önteni olajjal).

A pestot hagyományosan nem botmixerrel törik össze, hanem mozsárban pépesítik, de nekem ehhez se kedvem, sem időm. A bazsalikomos pesto esetében parmezánt, pecorinot és pirított fenyőmagot szoktak a krémbe keverni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése