2017. március 21., kedd

Zöld dió befőtt

2014-ben készítettem először zöld dióból befőttet, majd újra tettem el néhány üveggel 2015-ben is. Tavaly, 2016-ban elmaradt, de nem is volt baj, mert maradt annyi üveggel a korábbi évekből, mely elég nekünk a következő szezonig. Sűrűn nem fogyasztjuk, egy ideig nem is kívántam, de most, a sült kacsához nagyon finom volt. Lányom most evett belőle először és annyira ízlett neki, hogy ő ette meg az én részem is. Mivel ennyire ízlik neki, ezért jobbnak láttam lejegyezni a készítési módot.

Leginkább az Így főz anyátok nevű blog leírása alapján szoktam készíteni ezt a különlegességet. Sült húsokhoz, kacsához, libához, vadhúshoz, májhoz, sajttálak mellé, gyümölcstálakba, fagylaltokhoz, gyümölcskenyérbe, krémsajtos sütikbe ajánlják. Állítólag jelentős vastartalommal bír és vértisztító, fertőtlenítő hatású. A levét el lehet használni szörpnek vagy rácsorgatni pl. fagyira.

Zöld dióból a befőttön kívül lehet készíteni lekvárt, ecetes savanyúságot és likőrt is. Én eddig csak a befőttet próbáltam ki.




A zöld dió gyűjtése:
Június elejétől lehet figyelgetni a diót (kb. Medárd napjától) és legkésőbb június 20-ig kell leszedni (azt is mondják, hogy László napig). Legjobb, ha próbát végzünk. Az a jó, ha minél nagyobb a dió, de még nem csontos. Ha egy kötőtűt (vagy horgolótűt, hústűt) beleszúrunk egy-két dióba és átmegy rajta a tű, akkor jó, szedhető.

A zöld dió előkészítése:
Tehát, mikor éppen megfelelő a zöld dió, akkor szedjük, megmossuk, végül jól megszurkáljuk. Vigyázat! A dióból kifolyó lé nagyon fog (spriccel is), ezért vigyázzunk bútorra, függönyre, ruhánkra és a kezünkre is. Nekem az vált be, hogy egy vízzel teli edényben, a víz alatt szurkálom a diószemeket. Időnként cseréljük a vizet. Minden diót többször, minden irányból szurkáljunk át. Van, aki levágja a diószemek két végét, én nem szoktam.

A zöld dió áztatása:
A fentiek szerint előkészített zöld diókat áztatni kell 10-15 napig (az ideje függ a mennyiségtől, hőmérséklettől). Addig áztatjuk, míg a diószemek feketék nem lesznek (mindegyik) és a leve már nem keserű. Minden reggel és este cserélni kell a vizet (ez nagyon fontos!). Én elmosom az üveget (egy nagy, kb. 5-7 literes üveget használok erre a célra, amiben a kovászos uborka is készül), amiben ázik a dió, átmosom egy másik edényben a diókat is és csak ezután teszem vissza a diót a nagy üvegbe, majd felöntöm friss vízzel. Letakarom. A spájzban szoktam tárolni az áztatás ideje alatt.




Zöld dió szirupban
Az utolsó áztatás után jól átöblítjük a megfeketedett zöld diót. Lábasba tesszük, felöntjük vízzel. Ahány liter vízzel öntöttük fel, annyi evőkanál 10 %-os ecetet keverjünk hozzá. 10-15 percig főzzük ebben az ecetes vízben a diót. Most fog igazán befeketedni minden egyes szem. Ha kész, leszűrjük, esetleg le is öblíthetjük. Lemérjük a kifőzött diót és kiszámoljuk, mennyi cukor szükséges.

Tehát:
- 1 kg dió,
- kb. 5 dl víz (nekem legutóbb ez kevésnek bizonyult, legközelebb többet, mondjuk úgy 7 dl-t számítok),
- 80-100 dkg cukor (ízlés szerint, de vigyázat, ha túl kevés cukrot használunk, nem lesz olyan ízletes a zöld dió, tapasztalat, úgyhogy inkább legyen több a cukor, úgysem eszünk minden nap zöld diót, néha belefér a cukros étel is az étrendbe),
- fűszerek (fahéj, szegfűszeg, narancshéj, citromhéj, vanília--->nálam csak fahéj, szegfűszeg kerül bele).

A vizet beleöntjük egy lábasba. Dobunk bele néhány szem szegfűszeget. Ne sokat, mert túl intenzív lesz tőle az íze. Teszünk hozzá még egy-két darabka fahéjat. Szoktak tenni bele citromhéjat, narancshéjat és vaníliát, de én ezeket nem, csak szegfűszeget és fahéjat. Hozzáadjuk a cukrot.

Feltesszük főni és közben a diót is hozzáadjuk. Gyöngyözve főzzük addig, míg a dió megpuhul (egy késsel ellenőrizhetjük). Kb. 20 perc, de inkább ellenőrizzük le. Ekkor elzárjuk a tüzet, fedővel letakarjuk a diót, hűvös helyre tesszük és másnapig állni hagyjuk, hogy jól átjárja a fűszeres szirup a diót.

Következő nap ugyanígy, lassú tűzön főzzük kb. 10 percig. Lefedjük és visszavisszük a hűvös spájzba.

Harmadik nap megint főzzük kb. 10-20 percig. Legyen jó forró a dió és a szirup is.

Alaposan fertőtlenített befőttes üvegekbe töltjük a diót. Én 3-3,5 dl-es üvegekben szeretem eltenni, mert így felbontáskor biztosan el is fogy egy adag. Az időközben esetleg meghűlt szirupot felforraljuk és gyorsan felöntjük vele a dióval telepakolt üvegeket. Lezárjuk és mehetnek a száraz dunsztba (vastag kabátok, plédek közé takarva) néhány napra, majd a kamrapolcra.

8 megjegyzés:

  1. Már áztatok egy adagot 5 literes üvegben, idén kipróbálom én is, mert még nem is kóstoltam ilyet :)

    VálaszTörlés
  2. Én is áztatom már néhány napja. :) Tavaly nem készítettem, csak 2014-ben és 2015-ben (tavaly nem nagyon volt diónk). Nálunk a kislányom (3 éves) szereti a legjobban, a fiam (5 éves) meg sem kóstolta, de azt mondta, nem szereti, a férjem megeszi, de szerintem inkább eszik kovászos uborkát, én szeretem, főleg sült húsokhoz.

    VálaszTörlés
  3. Nekem most azik ket hete, szerintem jo lesz ☺️👍

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a receptet. Megcsinálom.

    VálaszTörlés
  5. Szeretném megtudni, hogy szükséges-e az ecetes vízben főzés, más receptekben ezt nem említik?! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A recept elején, a bevezetőben hivatkozott linken található recept szerint kell az ecetes főzés, és én is e leírás szerint készítem évek óta. Másképp még nem próbáltam, de, ha más receptek kihagyják, és bevált receptek, akkor biztos működik ecet nélkül is. Én még nem próbáltam másképp.😊

      Törlés
  6. Szép napot kívánok!
    2020-ban tettem el én is és nagyon finom lett!
    Most is szedtem, de nem szurkaltam, hanem szikevel több helyen átvágtam! Azt tapasztalom nem fekedik meg ! Kárba
    veszett az eddigi munkám? V. megismegfőzzem és így is jó lesz? Köszönöm a tanácsot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, mennyi ideig ázott már a dió, de hasonló helyzetben én most átszurkálnám őket. Teljesen feketék majd akkor lesznek, mikor az ecetes főzés jön, de gondolom, ezt tavaly tapasztaltad is. :) (A lényeg, hogy a keserű íz kijöjjön belőle. Esetleg meg lehetne kóstolni egyet (?) ) Remélem, minden rendben lesz a dióval. Én azt gondolom így látatlanban, hogy nem veszett kárba a munka, ha nem keserű, akkor jó lesz az a dió.

      Törlés